2013. január 17., csütörtök

Tejszínes-gombás tészta

Régen volt már recept a blogon, most az új kedvencemet mutatom meg nektek. :) A gombával érdekes kapcsolatban állok, gyerekkoromban kifejezetten utáltam, de felnőtt fejjel megszerettem. Mondjuk most sem eszem meg minden verzióban, magában rántva vagy töltve még nem a kedvencem, de alapvetően már jöhet. 

A mostani recept egy "nincs itthon szinte semmi, mit főzzünk" pillanatban született, csak dobáltuk bele random a dolgokat és ez lett belőle.



Hozzávalók (2 főre):


  • 25 dkg kis méretű fehér csiperkegomba
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 2 dl főzőtejszín
  • egy teáskanál mustár
  • egy maréknyi morzsolt tárkony
  • só, bors
  • 20 dkg durum száraztészta
Elkészítés:

A vöröshagymát apróra vágom és kis olajon megpirítom. A gombát megmosom majd nagyobb darabokra vágom. (Én kis fejűből szeretem ezt csinálni, csak felezem a gombákat, így kicsit ropogós marad és nem szottyosodik meg teljesen. Egyébként a gomba szuper fogyókúrás kaja, egyrészt mert sok vizet tartalmaz, másrészt a sejtfala emészthetetlen számunkra, így ha azt nem romboljuk szét vágás és rágás közben, akkor nem tudjuk megemészteni a benne levő szénhidrátokat. Én emiatt is hagyom nagyobb darabokban, meg egyébként is esztétikusabb így, a kagylótésztával meg különösen.) A gombadarabokat a hagymára dobálom, sózom, borsozom és fedő alatt pár percig hagyom összeesni. Ha már kicsi levet eresztett nem párolom tovább, leveszem a fedőt róla és felöntöm tejszínnel. Belemorzsolom a tárkonyt, beleteszem a mustárt és addig főzöm míg a tejszín be nem sűrűsödik. Pont ennyi idő alatt a tésztát ki is lehet főzni. Leszűrés után a tésztát jó alaposan a szószba keverem, egy utolsót még rottyantok rajta és kész is van.

A tárkony miatt kicsit extrább íze van mint egy sima gombás tésztának. Én nagyon megszerettem, most már tervezetten is csináljuk nem csak azért mert ehhez van minden itthon. :)

Ti szeretitek a gombát? Mi a kedvenc gombás fogásotok?


2 megjegyzés:

  1. Imádom a gombát, pedig régen utáltam mindenhogy! :D Így változik az ember ízlése ! :)

    VálaszTörlés